Mikor kiskölyök voltam, gyakran hajtottunk el egy-egy rokonlátogatás alkalmával a solymosi vár alatt. A magaslaton álló rom hatalmas falaival és toronyablakával önmagában impozáns látványt nyújt, a gyakran ködben álló Maros völgye pedig csak még hozzáad a környék misztikusságához. Egy alkalommal, mikor távolodtunk a vártól és én bőszen hátra forogtam az autóban, hogy minél tovább nézhessem ezt a különös, elvarázsolt kastélyt, édesapám megszólalt, hogy ha elég szemfüles vagyok, láthatom Izabella királyné balkonját. Az 5-6 éves gyermeki fantáziámnak persze nem is kellett több, hogy a „királyné” jelzőt „hercegnőként” értelmezzem és kreáljak magamnak egy komplett legendát egy bajbajutott királylányról, aki a várban raboskodik és akit én majd természetesen megmentek (spoiler veszély: nem volt fent semmilyen királylány). Innentől sokat foglalkoztatott a várrom, mikor kicsit idősebb lettem, akkor pedig már a valós története is, azonban még nem tudtam, milyen különös eseményekhez köthetők ezek az ódon falak és Izabella balkonja. Arra pedig végképp nem gondoltam, hogy fantáziám némi igazságra is rátapintott.
No, de hogy került ide egy királyné, egészen pontosan Jagelló Izabella (1519-1559)? A kérdés annál is inkább érdekes, mivel maga a vár nem nagy. Hadászati szempontból nem is ostromokra lett tervezve (bár párat megélt), vagy jelentős személyek védelmére. Funkciója inkább a Maros völgyében történő aktív kereskedelmi útvonal védelme volt a rablóbandákkal szemben. Helyőrsége is általában kis létszámmal bírt. Mai értelemben véve inkább egy rendőrőrshöz hasonlíthatnánk, sem mint katonai létesítményhez. Hogy lett mégis ez az objektum királynéi vár? Az eset megértéséhez szükséges némi háttérismeret bemutatása.
II. Lajos (1506-1526) tragikus menekülés közben történő fulladásos halála után a magyar rendek két táborra szakadtak. Az egyik fél Szapolyai Jánost (1487-1540), a másik fél I. Ferdinándot (1503-1564) támogatta. Mind a két uralkodó magát tartotta jogos királynak. A megszálló török fenyegetettség azonban megállapodásra késztette őket, melynek értelmében Szapolyai János utód hiány révén haláláig ül a trónon, majd átengedi azt a Habsburgoknak (Váradi béke, 1538). Ezzel látszólag a felek kiegyeztek, azonban váratlan esemény történt. Szapolyai feleségül kérte I. Zsigmond (1467-1548) lengyel király lányát az akkor 20 éves Izabellát. A fiatal hercegnő kénytelen volt hozzámenni a tőle három évtizeddel idősebb királyhoz, bár a leírások szerint Szapolyai kora ellenére jó fizikai állapotnak és megjelenésnek örvendett. (Értem ez alatt: Szapolyai az 50-es éveiben járt, ami az 1500-as években viszonylag előrehaladott kornak számított). A frigyre 1538. március 2-án került sor. A nász után nem sokkal Izabella várandós lett Szapolyai legnagyobb döbbenetére, mivel korábban nem sikerült gyermeket nemzenie és feltehetőleg már le is mondott a gyermekáldás lehetőségéről. A gyermek születése előtt Szapolyainak Erdélybe kellett vonulnia, mivel némely nemes urak lázadásra készültek. Míg férje hatalmát szilárdította, Izabella életet adott Budán fiuknak Szapolyai János Zsigmondnak (1540-1571). Ameddig Izabella a szülés fáradalmait pihente, megérkezett a hír férjéhez, hogy fiú utódja született. Szapolyai örömében kilovagolt és teljes kimerülésig ült a nyeregben. A tejfakasztó lakomán azonban már kimondottan rosszul érezte magát. Folyamatos gyomorpanasz kínozta, mely a lakoma alatt is fellángolt (tünetei alapján Crohn betegségben, vagy colitis ulcerosában szenvedhetett). Rövidesen életét vesztette, melyről megoszlik a kutatók véleménye, hogy betegségének valamely szövődménye, vagy idegenkezűség okozhatta halálát. Annyi bizonyos, hogy halálos ágyán még megeskette híveit, köztük Fráter Györgyöt (1482-1551), hogy a trónt ne engedjék át I. Ferdinándnak, hanem kapja meg azt fia, János Zsigmond.
A hirtelen édesanyává vált és megözvegyült fiatal nő magas műveltséggel rendelkezett és négy nyelven beszélt, azonban túl sok politikai tapasztalata nem volt. Mivel fia János Zsigmond megörökölte apja trónját, I. Ferdinánd haragját vívta ki, tekintettel a váradi béke érvényét vesztettségére. I. Szulejmán (1494-1566) meglátta a lehetőségeket a kialakult helyzetben és tekintettel az elhunyt Szapolyai Jánossal való “jó” kapcsolatára, pártfogásába vette a megözvegyült királynét és az ifjú trónörököst. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ha a háromrészre szakadt ország Szapolyai által birtokolt részei Habsburg kézre kerülnek, az veszélyeztette volna a balkáni oszmán befolyást). Ennek következtében Ferdinánd, erővel kívánta magához ragadni a hatalmat és sereget küldött Izabella és fia ellen Buda elfoglalására. Az ostrommal megbízott Wilhelm von Roggendorf (1481-1541) tábornoknak azonban meggyűlt a baja feladatával, ugyanis Buda vára folyamatos hadászati korszerűsítése, új bástyái ellenálltak a három hónapig elhúzódó támadásoknak. Amellett, hogy az ostromlók igencsak belefáradtak a harcokba és élelmiszer ellátási problémákkal küzdöttek, 50 000 fős oszmán csapat érkezett Buda mellé, akik a várból kitörő magyar védőkkel együtt lényegében elüldözték az ellenséges csapatokat Budáról. Természetesen nemsokára maga Szulejmán is személyesen megérkezett a török főerővel… Persze ismerjük a magyar történelmet. Ahányszor “felmentő” csapatok érkeztek, szinte mindig borítékolni lehetett a végkifejletet. Felmentették Buda várát és elvonultak… Ja nem! Itt kezdődtek a további bonyodalmak.
“A testőrök megjelenése jelentette, hogy jön a királyné.
Jött. Gyászruhába volt öltözve. Loncillatot árasztott maga körül.”
Gárdonyi Géza: Egri csillagok
Izabella királyné nem lélegezhetett fel az érkező török csapatok miatt. Feltételezhetőleg pontosan tudta, hogy Szulejmán jelenléte nem a ferdinándi veszély múltát, csupán felváltását jelenti. Nagyon fiatalon, friss szülőként, özvegy asszonyként egy teljesen új szerepkörbe csöppenve (vagyis gondtalan hercegnőből egy háromrészre szakadt, háborús ütközőzónaként szolgáló ország királynéjaként), folyamatos nehézséget jelentett számára akarata érvényesítése. Bár befolyását magasabbra predesztinálhatta özvegysége, fia még kisgyermek volt, a kor és a régió patriarchátus berendezkedése pedig nem kedvezett a női uralkodóknak. Jellemzően bármely fajta vezetői körben nőt egyszerűen nem hagytak érvényesülni. A hajadon lányoknak nem lehetett szava. Egy férjes nő kapott némi megbecsülést, egy özvegy asszony pedig köztiszteletnek örvendett. Izabellának, nem csak ellenségeivel, hanem megboldogult férje híveivel is meggyűlt a baja. Fráter György és közvetlen döntéshozó környezete is próbálta hitelteleníteni döntéseit. Közvetlen tanácsadói valószínűleg úgy képzelték, hogy ők hozzák meg a döntéseket, melyeket a királyné feltétel nélkül jóváhagy. Ilyen optimálisnak nem nevezhető környezetben érkezett I. Szulejmán invitálása, hogy Izabella királyné tegyen nála látogatást a táborában. Bár félt tőle, hogy őt és gyermekét is Konstantinápolyba hurcoltatja, kénytelen volt engedni az oszmán invitálásnak. Miközben a királyné és a magyar előkelőségek Szulejmánnal tárgyaltak, török janicsárok mint félelemre okot nem adó felszabadító szövetségesek mentek Buda várába, azzal az indokkal, hogy megcsodálják a vár szépségét és művészi remekeit. Ezek után gyakorlatilag minimális küzdelemmel elfoglalták annak stratégiai pontjait. A királyné már a lófarkas zászlókra és félhold motívumokra tért vissza várába. Szulejmán Izabella királynét udvartartásával és fiával Lippára küldte. Elmondása szerint, amíg János Zsigmond, vagyis a király fel nem nő, oszmán oltalom alatt fog állni Buda, ezt Izabella is pontosan tudta, hogy mit jelent. Segítőszándéknak álcázva elvették tőlük fennhatóságukat és száműzetésbe küldték, melyeket nem kapnak többet vissza. A Szapolyai területek ezennel lényegében a Parciumra és Erdélyre korlátozódtak.
Lippa, Solymoshoz közeli település. Tudtommal jelenleg egy közigazgatás alá is tartoznak. Bár Lippának volt egy kisebb saját vára (melyből in situ ma semmi nem látható). Izabella királynő a solymosi várban rendezte be udvarát és ezt is az oszmánoknak fizetett 10 000 arany hűbér mellett tehette, jó ideig el sem hagyhatta a környéket, így kis túlzással élve saját várának a rabjává vált. A vár palotaszárnyában ma is látható Izabella balkonjának szépen faragott kő oszlopai és ablakkeretei. Felfedezhető továbbá kandallójának maradványa és padlójának darabjai. Ezek jelzik, hogy itt valamikor egy királyné élt. A vár elhagyatott, restaurálására, feltárására némi állagmegóvástól eltekintve máig nem került sor.
Civilizációk Pszichológiája 
Hozzászólás