Az ókori Mezopotámiának, mely a Tigris és az Eufrátesz folyók közötti területet foglalja magában, jelentős mennyiségű kulturális leletet köszönhetünk. Az első írásos emlékek, előkerült művészeti és használati eszközök, mind fejlett és magas kultúrájú civilizációról tesznek tanúbizonyságot. Vallási hiedelmeik, szokásaik különösek és a ma emberének furcsán hathatnak, azonban szimbolikai jelentésekkel való egyezősége mai ünnepeinkkel és nézeteinkkel lenyűgöző. Mezopotámia gazdag hiedelemvilágából az Istár kultusz és főleg papnői bemutatása a célom. Meglátásom szerint, mind az istennő, mind a hozzá kapcsolódó misztérium kimondottan érdekes és nem vitathatóan nagy hatással volt a történelem során feltűnő vallásokra és istennőképekre, arról nem is beszélve, hogy a mai nyugati társadalomban (is) fellelhetők nyomai. Legalább ilyen érdekes és rejtélyes, a kultusz papnői, társadalmi szerepük és megítélésük. Homály fedi, az általuk vezetett rituálékat és befolyásukat. De, kik ezek a nagyhatalmú nők, akiket egyszerre tisztelnek vallási méltóságként és bélyegeznek prostituáltként? Hogyan hatottak a kor társadalmára és miként vannak jelen napjainkban is? Mi volt a feladatuk? Miért volt Istár kultusza kiemelkedő és miért hívjuk a húsvétot ma is Istár ünnepének?
Az i.e. 2900-as évek Mezopotámia városállamai jellegzetesek voltak monumentális templomaikról, melyek az istenek lakhelyeikként tekintettek elsősorban. Azonban nem szimplán kegyhelyként voltak jelen, jelentős hivatali tisztséget láttak el, valamint gazdasági központként is funkcionáltak. Rendszerint hatalmas vagyonnal és állatállománnyal rendelkeztek. Az adott települések lakói számára szociális és kulturális teret adtak. A vallási rítusok “szórakozást” is jelentettek az emberek számára, a papok bölcsességei pedig szellemi táplálékként szolgáltak. Az isteneknek szánt áldozatok átadása alkalmával az emberek találkoztak egymással így alkalmuk nyílt eszmecseréket folytatni, a templomok látogatása tehát több aspektusból is jelentős szerepet töltött be a mezopotámiaiak mindennapjaiban, identitástudatában. Bár a monoteizmus is a “civilizáció bölcsőjéből” indult, többistenhit jellemezte a térséget. A közös vallás volt az, mely talán a leginkább egyesítette kulturálisan a mezopotámiai városállamokat, népeket. Főistenként Enlilre tekintettek, aki a szél, levegő és minden isten ura volt, majd az i.e. 2. évezred végére Marduk a bölcsesség, gyógyítás, növények és víz istene vette át helyét. Több mint 1750 isten volt fellelhető a mezopotámiai hitvilágban, melyeknek kb. fele saját kultusszal rendelkezett. A számos isten és istennő mellett kiemelt szerepe volt Istárnak, aki a szerelem, a termékenység, az anyaság, a háború és viszály istennője volt.
Istár számos történetben, eposzban tűnik fel. Innin, Inanna, vagy Ninanna néven is emlegetik. Több későbbi istennő képe mintázódott róla, a görög Aphrodité, vagy a római Vénusz előzetes megjelenéseként is tekinthetünk rá. Szerepmeghatározása konkrétan lehetetlen. Szinte minden róla fellelhető írásban más és más tulajdonságjegyekkel rendelkezik és egy megjelenésén belül sem feltétlen értékelhető pozitív vagy negatív szereplőként. Léte a teremtés és a pusztítás egyaránt. Ami szinte minden ábrázolásánál felbukkan, az a csábítás motívuma. Nem meglepő ez azonban, egy ókori istennő esetében, hiszen a mai monoteista vallásokkal ellentétben egy istent nem feltétlenül ábrázoltak tökéletes, mindenható entitásként. Mondjuk, a monoteista vallások (keresztény, júdeai, muszlim) szentkönyveit tanulmányozva, ez a mai istenképről sem feltétlen állítható. A babilóniai istenek megítélése talán a hinduizmus, vagy a tibeti buddhizmus istenképeihez hasonlíthatók a leginkább, ahol szintén nem feltétlenül meghatározható némely isten szerepe, jó, vagy rossz megítélése. Felmerül a kérdés, hogy talán Istár minősítése torzult az évezredek alatt és utólag húztak rá destruktív vonásokat. Nos, a mezopotámiai társadalom megítélését, természetesen nem ismerhetjük, azonban már a korabeli írások is meglehetősen vegyes tulajdonságokkal jellemzik Istárt. Elég, ha legkorábbi ismert eposzt, a Gilgamest vesszük, miszerint, mikor Uruk királya Gilgames elutasítja Istár közeledését, az bosszúból egy szörnyet az Égi Bikát küldi, amely rettenetes pusztítást végez. Az Istár alvilágjárása című eposzban, azt tapasztalhatjuk meg, hogy Istár halála esetén megszűnik a világban a szerelem és a termékenység. Rendkívül érdekes, hogy különböző aspektusokból, mennyire másként mutatják be az istennőt. Azonban, ha jobban belegondolunk, mi sem természetesebb. A világ nem fehér és fekete, az ellentétek kéz a kézben járnak és kissé mélyebben vizsgálva azokat a jelenségeket, melyeknek Istár az istennője, nem állnak messze egymástól. Vegyük a szenvedélyt és a háborút, vagy a szerelmet és a viszályt. Szenvedélyből gyorsan lehet háború és azzal is tisztában vagyunk, hogy egy szerelem nem tud mentes lenni a viszályoktól. Miért kéne úgy tenni, mintha ezek nem tartoznának össze? Ahogy egyik kedvenc sztoikus filozófusom Epikurosz írta: “Ne kerüljétek a fájdalmat, mert nélküle nincs gyönyör“. Talán ezt jelképezi Istár és ezért volt annyira népszerű a rengeteg isten között. Talán a régmúlt Mezopotámia társadalma nem gondolkodott olyan sarkosan, dichotom módon. Közelebbinek érezhette egymáshoz azokat az “ellentéteket”, melyeket más korokban erőteljesen torzítva, egymást kizáró tényezőnek írnak le. Istár és amit képviselt így volt teljes és egész, nem torzult jó, vagy rossz kép irányába. Maga volt a szenvedély, mely lehet pusztító, lehet termékeny.
A térség valahány településén jelen volt az Istár kultusz, azonban a leginkább jelentős Uruk, Nippur, Babilon, Ninive és Assur települései voltak. Ezekben mind megtalálható volt legalább egy, de inkább több Istár templom. A kultusz népszerűsége következtében rendszerint több szentély létrehozására volt szükség, valamint az Istár-papnők feladatmegosztása is elengedhetetlen volt, természetesen a közöttük fellelhető hierarchia rendszernek megfelelően. A papnők mellett számos templomi szolga és segéd dolgozott, akik az objektumok tisztaságáért és rendezettségéért feleltek, valamint a különféle vallási ünnepek előkészületeiben segédkeztek. Az alacsonyabb rendű papnők a templomok ügyeiért feleltek, vallási rítusok lebonyolításában vettek részt. A selitu-papnők vezettek is rítusokat, nem kötötte őket semmiféle kötelezettség a családjuk irányába, tehát nem kellett férjhez menniük. Szertartásokon énekeltek és táncoltak. Némely vélekedések szerint szexuális rítusokat tartottak, melyek a prostitúció határát súrolták. A naditu-papnők szigorú templomi szabályok szerint éltek. Nem házasodhattak. Feladatuk, az áldozatok előkészítése, különböző templomi tisztító (értsd spirituális tisztító) feladatok ellátása volt. Ezek mellett imák, versek felolvasása is a feladatkörüket képezte. A templomi birtokok igazgatásában vettek részt és foglalkoztak a vagyonnal. Első helyen álltak, az Entu-papnők, akik rendszerint arisztokrata családokból kerültek ki. Igen magas politikai és gazdasági hatalommal bírtak, mivel közvetlen kapcsolatban álltak az uralkodóval és igazgatták a templom vagyonát. Tisztasági fogadalomban éltek, mely alól egyetlen kivétel volt az Akítu, vagyis a Tavasz ünnepe alatt bemutatott szent házasság rítuálé. Ez az esemény alatt, az egyik papnő, aki rendszerint a legmagasabb tisztségű, vagyis az entu-papnő, Istár szobra előtt szexuális aktust folytatott az uralkodóval. Ez a vallási ünnep a legfontosabbak közé tartozott, mivel az aktus három fő területet is szimbolizált a termékenységet, a politikai hatalmat és a vallási szerepet.
Termékenység: A termékenység mind fogantatási, mind mezőgazdasági jelentéssel bírt. Hitük szerint a szertartás biztosította a jó termést és a környék nemzőképességét, fenntartotta a testi vágyat.
Politikai hatalom: Az aktus alatt a papnő Istárt személyesítette meg. A tény, hogy az uralkodó egy istennővel lép szexuális kapcsolatba, az uralkodó isteni mivoltát és hatalmasságát erősítette.
Vallási szerep: Az aktus az istenek és az emberek közötti szoros kapcsolatot is szimbolizálta, mely az istenek figyelmét és áldását jelentette az emberek számára.
Viták mai napig folynak a kutatók között, hogy a papnő és az uralkodó közötti aktus fizikális volt, vagy szimplán szimbolikus. Az Istár templomokban talált meztelen női ábrázolások, szoborleletek és agyagtáblákra vésett szövegek az előbbit erősítik. Feltehetőleg a szertartás bemutatása a templomban nyilvánosan zajlott, mely a környék lakói számára inkább jelentett egyfajta áhítatos rituálét, mely az ő érdekükben történik, sem mint erotikus látványt. A mezopotámiai ember számára, a szexualitás feltehetőleg sokkal természetesebb, több jelentéssel bíró, kevésbé tabunak számító esemény volt, mint a XXI. sz-i nyugati ember tekintetében.
Egyik legjelentősebb keresztény ünnepünk a húsvét is a tavasz ünnepéből gyökerezik. A nap-éj egyenlőség idejéhez közeli húsvét Krisztus feltámadásának az ünnepe. Feltehetőleg az újjászületés-feltámadás motívuma miatt került közel a húsvét dátuma (mely minden március 20-a utáni első holdtöltét követő vasárnap) a tavasz ünnepéhez. Erről árulkodik az is, hogy az angol a húsvétot még mindig Easternek a német pedig Osternek mondja. Az elnevezések és az Istár közötti áthallást nem nehéz felfedezni. Érdekes továbbá, a húsvéti tojás motívuma. A tojás szimbólum ugyanis szintén Istárhoz tartozott és az újjászületés szimbóluma volt.
Képek forrása: wikipédia
Civilizációk Pszichológiája 
Hozzászólás